analistycs

2013. október 26., szombat

Hány deviza- és hány forinthiteles van bajban? Maguknak köszönhetik? Mi a megoldás? Tényszerűen a hitelekről

credit
Sokan sokfélét beszélnek már. Leginkább az figyelhető meg, ahogyan mindenki a másikra mutogat, és jó szokás szerint ebben az országban soha nem vállalja a felelősség rá háruló részét senki.
Mert ebben az esetben sem lehet kimondani, hogy kizárólag egyetlen fél lenne a hibás. Több oldalról is körbejárjuk a témát, méghozzá részletes adatokkal. Megtudhatja például mindenki, tételesen hányan vettek fel deviza- és forinthitelt, és milyen összegben? Melyik típusút (deviza vagy forint) nem tudják nagyobb számban fizetni?
Érdekes lesz, mondhatom.

Adatok forrása

A “devizahitel hibás termék!” – állítja a fidesz

A fidesz az mszp-re mutogat, az mszp pedig vissza. Nem tudom, de én már annyira unom, hogy ebben az országban az 50 év körüli diplomás emberek a politikában a legkisebb felelősséget nem vállalják semmiért! Sőt! Felelősségre sem vonhatók semmiért!
A hopp után jön a kopp. A devizahitelt ugyanis nem más, mint az Orbán-kormány engedélyezte a 2001. évi XCIII. törvényben! Meglepődtünk, ügye? Most ez az ember mutogat másokra…

Ki a hibás?

A kérdés megválaszolásához több mindent meg kell vizsgálni. Első körben nézzük meg, mekkora a probléma ma? Az MNB legfrissebb, 2013. júniusi adataival készítettem el a táblázatot, hogy láthassuk, hány hitelszerződés és milyen értékben van jelen a háztartásokban. (Kattints a grafikonokra a nagyobb mérethez.)
A táblázatban a hitelek két fő minősítési csoportban szerepelnek: először a lakáscélú hitelek (forintban és devizában), majd a jelzálog típusú szabad felhasználású hitelek (forintban és devizában). A forint alapú lakáshiteleket kétfelé kell bontani: nem támogatott és támogatott, mivel ez utóbbinak jóval kedvezőbbek és kiszámíthatóbbak a kamatai és törlesztőrészletei.
A narancssárgával jelölt sáv, amelyet a kormány folyamatosan ment. A többit nem.

Lakáscélú hitelek

Látható, hogy valójában a lakáscélú hitelek esetében a szerződések száma gyakorlatilag megegyezik. Ám akad egy hatalmas különbség, mégpedig a hitel összege! Bizony, akik devizában – főként svájci frankban – vették fel a hitelt, azok sokkal meggondolatlanabbak voltak, mint akik nem támogatott piaci kamatozású forinthitelt vettek fel! A devizások szerződésenként 8 millió forintos hitelösszegnél járnak ma, míg a forint alapú nem támogatott hitelesek csupán 2,3 millió forinttal adósak!
A mostani tartozásba természetesen már belejátszik a svájci frank emelkedése, ami forintosítva a tartozás összegét folyamatosan emeli. (Ez az árfolyamkockázat, amit a felvevők vállaltak.) Tehát az árfolyamváltozással a tartozásuk is nőtt forintban, de nem a négyszeresére! A Magyar Nemzeti Bank sajnos csak 2011-től gyűjt adatokat a szerződések számáról, ezért pl. 2007-2008-as adatokat már nem tudunk nézni, mikor a svájci frank a 2001-es devizahitelek engedélyezését követően a legalacsonyabban járt.
2011-ben a lakáscélú devizahitelesek fejenként 7,3 millióval tartoztak (szemben a mostani 8,1 millióval), míg a nem támogatott forinthitelesek 1,5 millióval (szemben a mostani 2,3 millióval), tehát a tartozás összege 2013-ra mindenkinél nőtt!
Ezért ki a felelős? A kormány? A bank? Úgy vélem, hogy ezért kizárólag a hitelfelvevő! Abba kéne hagyni ebben az országban, hogy mindenért más a felelős! (Ne essen félreértés, még semmi másról nem beszéltem, mint a hitelfelvétel nagyságáról. Nincs szó még a bankok törvényellenes kamatemeléséről stb.) Egyelőre csak a hitelösszegnél tartunk. Nem lehet senki másra rákenni a felelősséget azért, hogy az emberek az árfolyamkockázat ellenére többszörös hitelösszeget igényeltek a forinthitelesekkel szemben.

Szabad felhasználású hitelek

A szabad felhasználású hitelek esetében ugyanezt tapasztaljuk, azzal a különbséggel, hogy a hitelfelvevők száma is magasabb a deviza esetében. A bármire elkölthető jelzáloghitel esetén a devizahitelesek kétszer akkora összeggel tartoznak ma szerződésenként, mint a forinthitelesek.
Érdekes, hogy ezeknek az embereknek a lakása szintén veszélyben van, de a kormány csak és kizárólag a devizahitelesekkel foglalkozik.

Támogatott lakáscélú forinthitelek

A fidesz-kormány jelenleg próbálja saját felelősségét hárítani, ezért mindent az mszp-re ken: a fidesz bevezette az adóforintokból támogatott lakáscélú forinthiteleket, melyeket az mszp megszüntetett. A fidesz azt hazudja, ezért vettek fel az emberek tömegesen frankhitelt.
A valóság azonban, hogy a fidesz által bevezetett támogatott hiteleket nem lehetett volna tartani! Ha az a konstrukció maradt volna, és ezek az emberek a svájci frank helyett azt veszik fel, akkor ez az állami költségvetésre éves szinten plusz 800 milliárdos terhet rakott volna, miközben az éves költségvetés kiadási oldala 15 000-16 000 milliárd forint!
Ügye értjük, hogy most a fidesz az 500 milliárdos egykulcsos adó költségeit sem képes előteremteni, ezért talál ki már mindenféle röhejes adókat… Miként tudott volna csak erre elkülöníteni az állam 800 milliárdot évente úgy, hogy a lakáshitelek átlagos futamideje 20 év! Azaz ennyi időre kötelezettséget vállalt volna az állam ilyen súlyos terhekre! Nonszensz.
És ezt a kamattámogatást ügye azok fizetik be az államkasszába, akik nem is vettek fel (támogatott / semmilyen) hitelt, ezért adott esetben lakásuk sincsen.

Hányan nem tudnak fizetni?

A gazdaságban a nem fizető kategóriába többnyire a 90 napnál régebben nem fizető hiteleket sorolják. (A 90 napon belüli nem fizetőket is nyilvántartják, de a fő gond a tartósan nem fizetőknél áll fenn, hiszen ilyenkor a szerződés felmondása is szóba kerül, ami a legnagyobb baj.)
Láthatjuk, legkevésbé a támogatott hitelt felvevők vannak bajban, alig 4% a nem fizető hitelek aránya. Érthető, hiszen alacsony, kiszámítható kamatok, törlesztők… Azonban ez kerül a legtöbbe az államnak.
És nagyon érdekes a megfigyelés, bizony a lakáshiteleknél a nem fizetők aránya szinte azonos! A forinthitelesek ugyanolyan bajban vannak! Azzal a különbséggel, hogy összegszerűen kevesebbel tartoznak. De ezért ki a felelős? Ki vett fel olyan hatalmas összeget, ami jóval túlnyúlt a takarója szélén? Nem a forinthitelesek.
A szabad felhasználású jelzáloghitelek esetében pedig már több adóst találunk a forinthitelesek esetében! Meglepő, nem? Itt is igaz, hogy a devizahitelesek többel tartoznak, és már többen is vannak.

Csak a lakáscélú devizahiteleseket kell menteni?

Tovább vizsgálhatjuk a hiteleket, ha belevesszük azokat is, akik 90 napon belül nem tudnak (időlegesen) fizetni, így megkapjuk azt a százalékot, amely gond nélkül fizet:
Ebből az látszik, hogy kisebb-nagyobb gondokkal, de a devizahitelesek küzdenek leginkább. Ne csodálkozzunk, hiszen a forint folyamatosan gyengül, a gazdaság pedig a nulla felé halad. És természetesen közrejátszik a magasabb hitelösszeg is a devizásoknál, ami a forintromlással jócskán megemelte a törlesztőt.
Látható, hogy igazából a jelzálog típusú hiteleknél nagyon nagy gondok vannak, ott a devizások felénél probléma van, míg a forinthitelesek 40%-ánál. A támogatott forinthitelesek a legjobb adósok, érthető módon.
Fontos, hogy a fő gondot továbbra is az jelenti, amikor a hitelfelvevő 90 napnál régebben nem tud fizetni… Ebben a kimutatásban azok is benne voltak, akik megcsúsztak például 15 nappal stb.
Kik jártak jobban a svájci frank elszabadulása előtt?
A Magyar Nemzeti Bank tájékoztatójából kiderül, hogy a svájci frank adósok egészen 2010-ig jobban jártak a forinthitelesekkel szemben:
Egy 7 milliós svájci frank hitel havi törlesztője 2007-ben 50-55 ezer forint volt, míg ugyanekkora összegű forinthitel esetében 80 ezer! Hatalmas a különbség. Ez volt az oka, amiért a forinthitelesek nem vállaltak be akkora hitelt, mint a devizások.
A devizások nyilván azt nézték csak, hogy 80 ezret ők is be tudnak vállalni, így magasabb összegű hitelt kértek, ám semmit nem kalkuláltak az árfolyam kockázatával! Ismét az egyén felelőssége!
A 7 milliós hitelnél maradva: a frank elszabadulása után a devizás törlesztő 2013 júniusára 90-100 ezer forintra emelkedett 50-55 ezer forintról, azaz közel megduplázódott, míg a forinthitel továbbra is 80 ezres törlesztőnél jár. Egészen 2010-ig ugyanakkora hitelösszegre a svájci frank alapú hitelesek kevesebbet fizettek.
A probléma ott volt, hogy a svájci frank hitelesek nem elégedtek meg a 7 milliós hitelfelvétellel a forinthitelesekkel szemben, hanem annyival többet vettek fel, amelynél a törlesztő eleinte nekik is 80 ezer körül mozgott… így az ő törlesztőjük már 150-160 ezerre emelkedett!
Ezért sem az államot sem a bankokat egyetlen svájci frank alapú hiteles nem vádolhatja!(Továbbra is csak a hitel összegéről beszélek.) Látható a táblázatból, hogy a frankhitelesek jóval tovább nyújtózkodtak, mint lehetett volna, mert csak azt nézték, hogy az utolsó cseppet is kifacsarják a banktól felvehető legmagasabb hitelösszegből! Most pedig azt követelik, hogy töröljék a szerződéseiket… Hát érdekes…

Kiket kellene menteni?

A kérdés továbbra is adott. A forinthitelesek gyakorlatilag ugyanakkora bajban vannak, mint a devizások, hiszen a 90 napnál régebben fizetők aránya gyakorlatilag megegyezik. A kérdést még nem válaszolnám meg, majd a cikk végére.
Először egy részösszefoglaló:

1. Konklúzió a hitelek bedőlésének okairól

A problémát nem elsősorban csak a svájci frank elszabadulása okozta, hisz akkor a forinthitelesek tudnának fizetni! Nem így van.
A problémát a tehetségtelen, hazudozó, mocsok politikánk okozza, mely csak a haveroknak képes az uniós támogatásokat kiosztani, e mellé nulla gazdasági teljesítménnyel!
Ha országunk növekedési pályán volna, a hiteleket az emberek tudnák fizetni! Lennének munkahelyek, növekednének a fizetések stb. Ha országunkat normális emberek irányítanák, akkor a forint-euró árfolyam nem járna folyamatosan 300 Ft felett. Ami már azért is érdekes, mert a fidesz-kormány a konvergencia programban még rendre 260 Ft-tal kalkulált! Ennyivel számolta (tervezte) pl. az államadósságot és mindent. Ezzel szemben Matolcsy folyamatosan gyengíti a forintot az alapkamat csökkentésével, ezzel a devizahitelesek terhei is emelkednek. Na most, akkor mi is van? Ha ők nem képesek a saját gazdaságpolitikájukat megérteni és megtervezni, akkor ki?
Képtelenek felfogni, hogy a KKV-t és az ország alacsonyabban kereső és középrétegét kell felhúzni ahhoz, hogy valaha is beinduljon a növekedés és megszűnjön ez az erős függés a külföldi tőkétől.

Bankok, Kormány, Bankfelügyelet felelőssége

Most jön a legjobb rész, amikor az igazán felelősök közül – szinte hihetetlen – de senki sem láthatta, senki sem tudhatta, rajtuk kívül álló okok vezettek mindenhez a svájci frank esetében és így tovább…
A bankfelügyelet egyik tagja nyilatkozta annak idején, hogy ők bizony nem felelősek, mert nem láthatták előre, hiszen a svájci frank stabil volt, ők ebből indultak ki. Ebből indult ki a 8 éves mszp-kormány is, és a bankok, mert a svájci frank annyira stabil volt, senki sem hitte, hogy ez lesz…
Az mszp ugyanezt nyilatkozta, ők sem láthatták, hiszen a frank stabil volt, ők is ebből indultak ki…
Ezzel szemben a valóság, hogy a svájci frank sosem volt stabil a devizahitelezés 2001-es bevezetéséig! A svájci frank (CHF) árfolyama folyamatosan emelkedett, méghozzá elképesztő mértékben!
A rendszerváltás óta 353%-kal drágult a svájci frank a forinthoz képest 2001-ig! 2001-től máig újabb 148%-kal. 1990-től máig összesen:  526%-kal!!! Akkor most mi van? Mi a francokat nem láttak ezek a mélyen tisztelt politikai közgazdászok?
És most jön a legszebb: a diplomamunkát sem fogadják el, ha a diplomázó nem készíti el a trendeket, referencia vizsgálatokat, SWOT analízist, pénzügyi kalkulációt, helyzetelemzést, jövőképet stb.
A szavaktól nem kell megijedni. A “trend” kifejezés idősort jelent. Meg kell nézni évekre (min. 10 évre) visszamenően, hogyan alakult (csökkent, nőtt, stagnált) a vizsgált adat. Ebből ugyanis feltételezni kell a következő időszakot (azaz következő 10 évet). A referencia vizsgálat azt jelenti, hogy meg kell vizsgálni a bevezetni kívánt terméket működés közben egy más városban, országban stb. (devizahitelnél nyilván más országban). Ebből ugyanis el kell készíteni a SWOT analízist, azaz számba kell venni a veszélyeket, lehetőségeket, gyengeségeket és erősségeket. Mindez a helyzetelemzés részeit képezi, amelyből fel kell állítani a jövőképet, majd el kell készíteni a részletes pénzügyi kalkulációkat… Csak nagyon vázlatosan ez egy közgazdasági szakdolgozat alapkövetelménye!
Magyarországon az összes barom azt merte állítani, hogy a svájci frank megbízható volt! Ezt mégis mi a fészkes fenére alapozták? Hát ezek azonnal adják vissza a gazdasági diplomájukat, leginkább a bankfelügyelet, mert birkák őrzését sem merném rájuk bízni, nemhogy az országot!! Mi a frászt néztek ezek? Egy évet megvizsgáltak, hogy stabil a frank?
Beírtam a grafikába, a rendszerváltás óta a devizahitelek bevezetéséig (2001) a frank árfolyama 353%-kal emelkedett a forinthoz képest! Mi következik ebből? Hogy az árfolyamkockázat elképesztően nagy! És a következő 11-12 évben várhatóan tovább fog emelkedni, mert mitől is csökkenne? Attól, hogy ennek az országnak 20 éve nincs gazdaságpolitikája? Ettől csökkenne? Könyörgöm, itt 20-30 éves futamidejű hitelekről beszélünk! Ilyen árfolyamra ezek ki merték adni a devizahiteleket? Hogy előtte folyamatosan emelkedett elképesztő mértékben?! És ezt nem látták? Nem látta senki? Talán el kéne húzni a francba a bankfelügyelet összes tagjának és a két pártnak, mert nem értenek semmihez!
Volt mindösszesen 6-7 év, mikor a frank stagnált, ebben azonban nagy szerepe volt Járai Zsigmond (jegybankelnök) monetáris intézkedéseinek, amelyben a jegybanki alapkamatot magasan tartotta. De ekkor már a bankok ontották magukból a svájci frank hiteleket! Mi a picsára alapozva? A bankok nem értenek a kétszintű bankrendszerhez? A bankfelügyelet nem ért a kétszintű bankrendszerhez?

Realitás

És igen! A nagy büdös helyzet pedig ez! Magyarországon mindkét párt a saját volt ügynökeit, rokonait, haverjait ülteti mindenhova, említhetnénk az MNB felügyelőbizottságát stb. Mindenhol hozzá nem értő haveri, rokoni pereputtyok ülnek! Csoda, ha ebben az országban semmi nem működik?
A Bankfelügyelet egy nagy rakás szar. Az összes felügyelő bizottság, legyen az BKV felügyelő bizottsága vagy MNB felügyelőbizottsága, mindegy… nagy rakás szar… A két párt pedig: mszp és fidesz úgy ahogy van, egy nagy rakás szar!
És ehhez hozzá kell tennünk az oktatási rendszerünket, beleértve a közgazdasági főiskolákat és egyetemeket, melyek tantervei arra épülnek, hogy minden szart megtanítsanak, aminek az ember soha az életben nem veszi hasznát! Ma úgy jöhet ki bárki közgazdászként, hogy legtöbbször nemhogy egy adóbevallást, de még egy áfás számlát sem látott soha életében! És ez nem a hallgató hibája! Hanem a szar rendszeré, ami folyamatosan erőlteti a nem életszerű elméleti hülyeségek bemagolását! Minek? Könyörgöm! Hány közgazdász adósodott el svájci frankban? Hány közgazdász nézte meg ezeket az árfolyamokat, melyeket most közzé tettem? Miért is nem nézték meg? Mert az oktatásuk nem volt életszerű!!!
Egy nagy vicc, hogy ebben az országban milyen minőségi felsőoktatás zajlik. Aki járt életében főiskolán, pontosan tudja, bárki el tudja végezni úgy, hogy mikor kijön, kevesebb tud, mint mikor bement! És ez borzasztó! Ezért lehet elhülyíteni sorra a magyar népet! Mert ahogy a középiskolák, a főiskolák sem engednek kérdezni!!!! Ha kérdezel valamit? A válasz: “Azért kell megtanulni, mert ez van előírva.” Kérem, ezért döglődik az ország! Mert itt már senki nem kérdez. Senki nem néz utána semminek!

Dübörög (mszp), irigylésre méltó (fidesz) a gazdaság teljesítménye

A devizahitelesek azzal hárítják a felelősséget, hogy ők nem közgazdászok, nekik nem kell ehhez érteni… Részben én is egyet értek. Az a példa is megállja a helyét részben, hogy amikor autószerelőhöz viszed az autót, akkor sem neked kell érteni hozzá, hanem az autószerelőnek.
Viszont! Nem igaz az, a XXI. században már nem igaz, hogy vakon el kell hinned, amit az autószerelő vagy a bankár mond! Miért? Csecsemő vagy? Szavazhatsz? Autót vezethetsz? Nősülhetsz? Gyereket vállalhatsz? Akkor nézzél magadba egy kicsit, mert a felelősség MINDEN EGYES döntésed után téged is terhel! Ha kijössz egy autószerelőtől, és nem kéred meg, hogy mutassa meg, mit cserélt ki, hogy lásd a saját szemeddel… ha nem kéred meg, magyarázza el, mire kell figyelned például a turbófeltöltő esetén, amit pillanatok alatt tönkre tudsz tenni… ha nem nézel utána, hol kell utánatöltened a motorolajat, mikor világít a piros lámpa… akkor ne csodálkozzál, ha megszívod! Mert NEM HÁRÍTHATSZ minden felelősséget másra! Ez a te életed! A te felelősséged! Ha nem vállalod saját tetteid után a felelősséget, akkor ne vállaljál gyereket sem, mert érte sem fogsz, ne vezess autót, mert a gyalogosokért sem fogsz, és ne menjél szavazni, mert csak hagyod magad hülyére venni!

Miért kell mindent elhinni?

Varga Mihály (pénzügyminiszter) épp a napokban jelentette be, hogy Magyarország gazdasági teljesítménye már irigylésre méltó! Ügye az mszp idejében pedig dübörgött a gazdaság mint a pannonpuma…
Ezért tartunk itt, mert mindenki elhisz mindent, aztán azonnal hárít, hogy más húzza ki abból a szarból, amelyért ő maga ugyanúgy felelőssé tehető részben… Hányan hiszik el még mindig, hogy az ország mindenkinél jobban teljesít? Pontosan ugyanazon az alapon hiszik el az emberek, amilyen alapon elhitték, hogy a svájci frank majd 20-30 évig stabil lesz… Azon az alapon, hogy a magyar emberek többsége semminek nem néz utána, miközben már számtalan oldal van, köztük ez is, mely tényszerűen, adatokkal mutatja be a gazdasági valóságot!
Magyarország egy főre jutó GDP-jét hasonlítottam össze Szlovákiával! Hogy lássuk, nemhogy Ausztriát nem érjük utol, de már régen Szlovákia mögött kullogunk!
Igen, lehet csodálkozni, mikor kiáll valamelyik mszp-s nyilatkozni, hogy ők semmit nem láthattak előre, nekik jött a válság, ők nem láthatták a svájci frankot sem… És ugyanígy kiáll a fideszes tehetségtelen is, hogy sajnos a világválság miatt nem tudták elérni, amit szeretnének, és amúgy is az mszp tehet mindenről, de közben persze mennek a reklámok milliárdokból, hogy mindenkinél jobban teljesítünk…
Érdekes… Szlovákiában nem volt válság? Mert ott egyetlen évben esett vissza az 1 főre jutó GDP, 2009-ben, a következő évben viszont már 4,1%-kal emelkedett! És 2002 óta végig felettünk vannak! És persze ne felejtsük, miközben a fidesz szerint már a világ is minket irigyel, addig 2012-ben Magyarország mínuszban, Szlovákia viszont 1,9%-os pluszban!
Na ennyit a hazug, tehetségtelen, dilettáns disznókról! (Hamarosan készül egy részletesebb összehasonlítás Szlovákia és Magyarország között, melyben megláthatjuk, nemsokára a magyarok nem csupán Ausztriába járnak majd munkáért, hanem Szlovákiába is!)

2. Konklúzió a hitelek bedőléséről, felelősségről

Ahogy látható, a felelősséget ebben az országban senki nem vállalja! Maga a hitelfelvevő sem!
A devizahiteles felelőssége egyértelműen kimondható abban, hogy nem nézett utána még az árfolyamoknak sem… Nem gondolkodott el, 20-30 évig tényleg tartható ugyanaz az árfolyam egy olyan országban, ahol a politika csak hazudozni képes? A devizahiteles egyértelműen felelős abban is, amiért sokszorta tovább nyújtózott, mint ameddig a takarója ért! Mindenki többet vállalt, mint a forinthiteles társa! Azt mondanám, a hitelfelvevő felelőssége 40%-os volt! Mindenki a saját életéért felelős, senki nem háríthatja el a felelősséget azzal, hogy nem ért hozzá…
Nem háríthatja senki a felelősséget, hogy amikor 10-15 millió hitelt vesz fel 20-30 évre, melynek a teljes költsége a hitel lejártakor 20-30 millió forint lesz, akkor előtte 10-20 ezer forintot sajnál kifizetni egy független tanácsadónak! Nem értesz a pénzügyekhez, nem vagy közgazdász? Rendben van! Azt viszont senki ne akarja se magával, se mással elhitetni, hogy nem szükséges ekkora hitelnél egy tanácsadót felfogadni. Mert szükséges:
Ő mondjuk eléd tette volna a CHF árfolyamokat 2001-ig, hogy látod, 353%-kal drágult, be tudod te ezt majd vállalni? Nem tudod bevállalni? Akkor nézzük meg, hogy mondjuk fele ennyivel (170%-kal) drágul majd a frank: be tudod vállalni 20-30 évre ezt a törlesztőt? Ezt sem? Akkor számoljuk át kisebb hitelösszeggel ugyanezeket… a végén a kapott kalkulációkból kellett volna kiválasztani, mi az a határ, amit a devizahiteles be tud vállalni? Erre jó a független pénzügyi tanácsadó. Aki ekkora összegnél sajnál kifizetni pár tízezer forintot, hogy tájékozódjon, mielőtt belebukik, annak nem biztos, hogy kizárólag máson kéne a felelősséget keresnie!
A tanácsadókat ne keverjük össze az üzletkötőkkel (akik tanácsadónak hirdetik magukat)! Őket arról lehet felismerni, hogy pár bank ajánlatát akarják lenyomni az ügyfél torkán. A független tanácsadó SOHA NEM AJÁNLHAT KONKRÉT TERMÉKET! Mert azzal a függetlensége lenne oda. Viszont mindent elmond a konstrukciókról, veszélyekről, lehetőségekről.
Például én sosem értettem, hogy ebben az országban az emberek miért tartanak meg olyan kötelező felelősségbiztosítást autóra, amely a legdrágábbak egyike? Évente lehet váltani, az alkuszok ingyenes kalkulátorokat biztosítanak, csak be kell írni pár adatot! És mégsem! A magyar emberek többsége arra szarik, hogy 5 perc erejéig leüljön a gép elé, és biztosítót váltson, miközben akár évi 50-100 ezret is spórolhatna! Ugyanez igaz a banki folyószámlákra, egyéb biztosításokra stb… Innentől kezdve nincs miről beszélni! A felelősséget a saját életéért mindenkinek magának kell vállalnia!
A bankokat, kormányokat, bankfelügyeletet egyenlő arányban terheli a felelősség, összességében 60%-ban. A két nagy párt egy nagy nulla, már csak a haveri BMW-alapítványokkal foglalkoznak, a bankok mindig is kapzsik voltak, a bankfelügyeletben és egyéb felügyelőbizottságokban pedig szakmailag nulla emberek dolgoznak… akiket mindig az aktuális kormányzat ültet haverjai köréből… Elég csupán arra gondolni, miközben a svájci alapkamat csökkent, közben a magyar bankok törvénytelenül emelték a frankhitelek kamatait… ezek nem látnak, nem hallanak és nem értenek semmihez…
Azt pedig jobb tisztán látni, hogy a bankok teljes egészében sosem fognak kivonulni sehonnan, ez egy blöff… Blöffölnek folyamatosan, de kivonulni nem fognak, hiszen nekik minden kis pénz is pénz…
A mostani devizahiteleseket kell menteni?
Igazából ebben az országban már szinte mindenkit menteni kell! A gazdaság zsugorodik, a népesség csökken, a nyugdíjasok száma emelkedik, a politikai elitünk kapzsi és beteg, az ország lakossága pedig birkaként éli életét.
Láthattad, a forinthitelesek ugyanolyan bajban vannak. A kormány mentőakciója, illetve a devizahitelek kivezetése nem fogja megoldani a problémát, csupán időhúzás a választásokig, hogy újabb négy évre hülyíthessék a népet… Ha át is váltják a hiteleket, az adósság megmarad, és jóval magasabb lesz, mint a forinthiteleseké, hiszen eleve magasabb hitelösszeget vettek fel! Ezek után igazságos, hogy ők kapjanak kamattámogatást, míg aki forintban vette fel a hitelt, és 2010-ig jóval magasabb törlesztőt fizetett, az nem kap semmit?

A probléma

Az igazság az, hogy a probléma már hatalmas! De azt nem a devizahitel okozta! A devizahitelen csak lecsapódott, mint ahogy már mindenen lecsapódik! Mert a fő gondot a lakosság vaksága és a politikai elit mérhetetlen elfajzottsága okozza!
Az embereket már szakközépiskola utolsó évében öngondoskodásra kellene tanítani a legalapvetőbb gazdasági rálátásokkal, hogy ne lehessen őket később sem átverni! (Ezt az X-Program második része egyébként tartalmazza.) Amíg az emberek nem értik meg, hogy mindennek utána kell nézni, semmit sem szabad elsőre elhinni, addig ebben az országban semmi nem fog változni! Az embereknek igenis felelősséget kell vállalni saját tetteikért! Mindenki szavazhat? Igen. Akkor miért kell még 24 évvel a rendszerváltás után is meggondolatlanul az urnák elé menni?

A megoldás

Az országot nem az állandó válságkezelés húzza ki a szarból, ami újabb válságot okoz, hanem az alsóbb és középréteg, valamint a KKV szektor felemelése! (Ezt tartalmazza az X-Program már megjelent első része, és a hamarosan megfjelenő második része is!) Mert ez a réteg és szektor felel az ország népszaporulatáért, a fogyasztásért, és a külföldi tőkével szembeni függőség csillapításáért! A forinthitelek bedőléséért sem a frank a felelős, hanem a romokban lévő gazdaságunk…
Jussunk el végre oda, hogy szembenézünk a valósággal! Különben soha semmi nem fog változni… A nyugdíjak rendezésének ügye ugyanolyan fontos, mert abból is katasztrófa lesz, mint a devizahitelesek magas törlesztőjéből…
Miért van, hogy a magyar embert a probléma csak akkor érdekli, mikor az már bekövetkezett? Példa: a nyugdíjak ügyét nem holnap, hanem ma kell rendezni, mert 25-35 év múlva már kb. senki nem fog nyugdíjat kapni, vagy csak olyan minimális összeget, mi arra lesz elég, hogy az éhenhalást megakadályozza egy hajléktalanszállón töltve a napokat… (Ez a mai 30-35 éveseket és fiatalabbak érinti a legjobban. Vagyis a mai 50-55 évesek gyerekeit! A mai nyugdíjasok unokáit!)
Miért van, hogy a magyar ember erre ugyanúgy legyint, mint a devizahitel kockázataira? Akkor is voltak sokan, akik figyelmeztettek, nagy probléma lesz a törlesztőkkel, ha a frank elszabadul! Érdekelt ez bárkit? Érdekel ma bárkit, hogy a nyugdíjrendszer nem fenntartható? A devizahitelesek és mindenki más is arra gondoljon, hányan szóltunk előre, mi következik majd a nyugdíjakkal! És hányan hallgatják meg?
Akkor ne az államot vádolja a magyar ember, amiért önmaga egy percet sem volt hajlandó előre gondolkodni… A gondolkodás nem kiváltság a XXI. században, hanem alapkövetelmény!
Érkezett több válasz is, ami azt a tévhitet tartalmazta, hogy a bankok a devizahitelt valójában forintban adták, ebből lett hatalmas nyereségük az árfolyamon. Hogy ne érkezzen többet ilyen válasz erről a butaságról, próbáltam leírni érthetően, hogyan működik a bankrendszer: a bankok is hitelből adnak hitelt! Ha a bank forintban adta volna a devizahitelt, ez neki hatalmas veszteség lett volna! A bankrendszer a közgazdaság = makroökonómia egyik legnehezebb területe, nem lehet csak úgy fejből kitalálni a dolgokat. A részletes válasz erről ide kattintva olvasható.
Ez pedig az Origo cikke 2004-ből! “PSZÁF: kockázatosak a devizahitelek” – melyben mindenkit figyelmeztetnek a devizahitelek jelentős kockázataira. A PSZÁF már ekkor kiadott egy nyilvános tájékoztatót, melyben leírta, hogyan működnek a devizahitelek, és hogy az árfolyamváltozásból adódó ÖSSZES KOCKÁZATOT a hitelfelvevőnek kell vállalnia! Meghallgatta ezt bárki? Ugyanúgy nem érdekelt senkit, mint ahogy ma az a tény, hogy a nyugdíjrendszer fenntarthatatlan! Senkit nem érdekel ez a tény ma sem. Az emberek ma is úgy gondolják, majd jön az állam, és mindent megold… hát nem fog… azért nem, mert ez nem normális, és mert 30 év múlva már nem lesz rá pénz.